inden nyáron sokszor megyek a nagymamámhoz. A gyermekkoromban ott jót játszottam a barátaimmal, manapság pedig tudok segíteni a nagyszüleimnek a tanyasi munkában.

A barátaimmal is találkozhatok megint, akik a gyermekkori emlékeimnek a nagy részét elfoglalják. Mindennap reggeltől estig játszottunk a falunkban, amikor gyerekek voltunk. A folyó partján nagy szederfa állt, a bátyám elkérte a kis hajót, és a nővérem választotta ki azokat a nagy és sötétlila szedreket. A fiatalabb gyerekek pedig a hajón ültek, és megkóstolták. Emlékszem, hogy mielőtt hazajöttünk vacsoráért, tiszta vízzel mostuk meg a fekete kezünket, akkor a színes eget lefényképezte az átlátszó vízfelület. Olyan nagyszerű festmény volt, és olyan vidámak voltunk.

A nagyszüleim háza mögött lakott néhány liba, nagyon féltem tőlük. De a libák nem féltek senkitől! Gyorsan meg tudtak támadni mindenkit, ha az ember csak egy kicsit is megközelítette őket. Mindig lehetett látni, ha a nagyon erős liba futott, és belém akart harapni, én pedig sikítvamentem át a keskeny folyosón két ház között.

De azokat a bátor libákat megölték, azt a szederfát kivágták néhány évvel ezelőtt.

Fokozatosan felnőttek lettünk.

Munkás, fogorvos, egyetemista… Mindenkinek különleges hivatása van, különleges életre adja a fejét, talán különleges helyre is jár. De néha beszélgetünk Wechaten, ha ráérünk.

Néhány nappal ezelőtt a nagymamámhoz mentem és az őszibarackkertben segítettem a bátyámmal. Most a nagyszüleim pihenhetnek egy kicsit, akik sok évet izzadtak és lélegeztek a földön. Ők élvezték az életüket, sok színes kínai rózsát öntöztek a folyosó végén. Ebédszünetben leültek a padra a szomszédaikkal, a régi barátaikkal is. Általában a szél csendesen elvitte a virágok illatát és az ő nevetéseiket.

Azon a napon a bátyám említette, hogy néhány szederfa közel van az őszibarackkerthez. Rögtön eldöntöttük, hogy a barátunkkal elindulunk megkeresni, aki a rendőrségi iskola tanulója most. Sikerült megtalálni és szedret enni. Nagyon örültem, hogy a gyerekkori finomság visszajött hozzánk.

Ma esküvőn vettem részt. Az a nővérem, aki a sötétlila szedret válogatta, boldogan összeházasodott a szeretett személlyel. Az a nővér, akinek mindig elbűvölő mosolya van, nagyon jó szakácsnő most. A főztje úgy ízlik nekünk, akár a szedrek.

Nem vagyunk már gyerekek, de mindig lehet emlékezni arra a boldogságra.

Amikor írom ezt az esszét, akkor az egész ég rózsaszínű, szerintem talán… amit a kis hajón a gyerekek látnak. A kezük fekete, a foguk is fekete…